Fénykezelés története

Az első működő lézert 1960-ban Theodore MAIMAN készítette.

1965-ben jelentek meg a nagy teljesítményű lézerek, amik már képesek voltak átvágni a bőrt. (sebészeti lézerek)

1966-ban Mester Endre professzor a kis teljesítményű (lágy-lézerek) esetleges káros mellékhatásait kutatta és közben az ellenkezőjére jött rá, hogy a “lágy-lézer” az élő szervezetre “BIOSTIMULÁCIÓS” (serkentő) hatást fejt ki. 

Ez annyit jelent, hogy a sejtek, szövetek “lágy-lézerfénnyel “világítva gyorsabban képesek regenerálódni (pl. a sebgyógyulás felgyorsul). A lézerfény hatására új sejtek, szövetek, sőt új hajszálerek is képződnek. 

Az 1970–es évek végén egy magyar fizikusokból és orvosokból álló kutató csoport  rájött arra, hogy a jótékony “biostimulációs“ hatásoknál a lézerfény “polarizációjának” fontos szerepe van.

Mivel akkoriban a lézerek nagyon drágák és kis hatásfokúak, sőt az emberi szemre veszélyesek is voltak, ezért ez a kutató csoport létrehozott egy jóval olcsóbb és a szemre nem veszélyes “közönséges” lámpát, aminek a fényét polarizálták. Ez volt a mai polarizált fényű lámpák (pl. BIOPTRON lámpa) elődje. 

A következő 30 év fényterápiás sikertörténete bebizonyította, hogy a polarizált fény mennyire jó hatással van az emberi szervezetre.

A közelmúltban kifejlesztett félvezető lézerek azonban már nagyobb teljesítményűek, nagyobb hatásfokúak és olcsóbbak is, mint a polarizált fényű lámpák, de a szemünkre még mindig veszélyesek. 

Ezért több éves kutató munka és fejlesztés után 2012-ben Rózsa Károly (az MTA Doktora) egy olyan speciális “lágy-lézert” hozott létre, mely az emberi szemre már veszélytelen és így lehetővé tette, hogy a polarizált fényű lámpák helyett egy hatékonyabb, ÚJ LÉZERES FÉNYTERÁPIÁS eszköz kerülhessen az Ön kezébe. (Safe Laser 500, Safe Laser 150, Safe Laser 30)

Miért hatékonyabb a “lágy-lézeres” fényterápia, mint a hagyományos polarizált fényű lámpák?

A lézer fényének élettanilag sokkal több jótékony hatása van, mert a fénye nem csak polarizált (egy síkban rezgő), mint a polarizált fényű lámpáké, hanem ezen felül koherens (szabályos hullámtulajdonságú) és monokromatikus (egyszínű) is.

A koherens lézerfénynél az azonos fázisban rezgő fényhullámok és a kezelendő felületen kialakuló intenzitásmodulációk a szervezetünkben sejt szinten fontos élettani folyamatokat tudnak beindítani. A koherencia kizárólag a lézer fényforrásokra jellemző.

A monokromatikus lézerfény élettanilag a legfontosabb hullámhosszon pl. 660 nano méteren (nm) adja le a teljesítménye 100%-át, a polarizált fényű lámpák teljesítménye viszont szétoszlik a teljes 480-3400nm-es spektrumon. Ez azt jelenti, hogy a polarizált fényű lámpáknál az élettanilag fontos hullámhosszra (pl. 660nm) csak nagyon kicsi  teljesítmény jut, ezért nem olyan hatékony, mint a lágy-lézeres fényterápia.

Kísérletek igazolták például, hogy a lézerfénnyel kezelt sebek 20%-kal gyorsabban gyógyultak, mint a sima polarizált lámpával bevilágított felületek. *

Sőt olyan (pl. fekélyes) sebek, amik a hagyományos polarizált fényterápia hatására sem gyógyultak, a lézeres kezelések után behegedtek.*

*Dr. Mester Endre - Softlaser terápia 3.1. Laser irradiáció - Háziorvosi könyvek

 

Offers and bonuses by SkyBet at BettingY com

Forgalmazók

Kapcsolat

Safe Laser Trade Kft.

1139 Budapest, Kartács utca 8. 4.em. 4.
+36 70 381 0181
info@safelaser.hu

szerviz@safelaser.hu